Szakirányú továbbképzést indított a Turizmus Tanszék

A folyamatban lévő és a később elkezdődő turisztikai projektek jobb színvonalú megvalósításához járulhat hozzá a Széchenyi István Egyetem Turisztikai Tanszékének új szakirányú továbbképzése, amelynek első féléve nemrégiben kezdődött el Budapesten. A beiratkozottak örültek annak, hogy az oktatást gyakorlati szakemberek végzik. A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány átvállalja a második féléves képzési díjat.

Budapest, 2020. február 25. – Hancz Gábor, SZEhírek

Tovább olvasom
Várják a jelentkezőket a ZalaZONE tudományos konferenciára

PhD-hallgatók, egyetemi professzorok, tudományos munkatársak jelentkezését várják elsősorban a ZalaZONE tudományos konferenciára, amelyet március 19-én, csütörtökön tartanak Zalaegerszegen, a járműipari tesztpályán.

Győr, 2020. február 24. – SZEhírek

Tovább olvasom
A SZTAKI labor várja a hallgatókat a Széchenyi István Egyetemen

"A labor nyitva áll a diákok előtt. Nagyon szeretnénk, ha az egyetemről még többen dolgoznának velünk” – mondta el a SZTAKI győri mintarendszerének első nyílt napján Abai Kristóf moderátor. A szerdai eseményen a robotok mellett a kutatómunka folyamatába is bepillanthattak az érdeklődők.

Győr, 2020. február 21. – Czeiner-Szücs Anita

Tovább olvasom