Forma–1-es tapasztalatokkal rendelkező, a nemzetközi autósport világában ma is aktív, nagy elismertségnek örvendő szakemberek adják át tudásukat a Széchenyi István Egyetem motorsportmérnök mesterszakára jelentkezőknek. Az először 2025 februárjában induló angol nyelvű képzésre több kontinensről is várják a konstruktőri feladatok iránt érdeklődő, elsősorban mérnöki alapképzést végzett hallgatókat. A versenyjárművek tervezésében, tesztelésében való jártasság megszerzését neves partnercsapatok is segítik.
Győr, 2024. augusztus 15. - Papp Zsolt, SZEhírek
A tavalyi nagy sikerű Gólyatali után ismét közösségépítő pikniket szervezett a leendő elsőévesek számára a Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzata, ahol szórakoztató játékok kíséretében, de kötetlen formában ismerkedhettek egymással a résztvevők. A több száz főt megszólító esemény remek lehetőség volt azoknak is, akik ott lesznek a Gólyahéten, azonban még a nyár folyamán találkoznának szak- illetve évfolyamtársaikkal.
Győr, 2024. augusztus 14. - Horváth Márton, SZEhírek