Stratégiai Igazgatóság
A Stratégiai Igazgatóság (a továbbiakban röviden: SI) az Egyetem szolgáltató szervezeti egysége. Az SI az Elnök irányítása alatt áll, feladatát a nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettessel összehangoltan és az elnökhelyettesekkel, valamint az érintett egyetemi vezetőkkel együttműködve látja el.
Az SI feladatai:
- az Egyetem stratégiájának előkészítése és aktualizálása a felsővezetői elképzelések alapján, az egyetemi stratégia megvalósításának monitorozása;
- az egyetemi stratégiához kapcsolódó belső folyamatok, dokumentumok előkészítése, aktualizálása, illetve megvalósításának monitorozása;
- az egyetemi stratégiai fókusz területek kiemelt támogatása, fejlesztésében való részvétel;
- stratégiai együttműködések kiépítése, fenntartása, stratégiai együttműködési megállapodások előkészítése, koordinálása és az együttműködések monitorozása;
- intézményesített stratégiai együttműködések kezelése: az Intézményen kívüli és az Intézményen belüli releváns szereplők összekapcsolása; az Intézményen belüli releváns területek stratégiai szintű együttműködésének átfogó koordinálása;
- egyetemi stratégiai célok közvetítése az ágazatirányító, illetve stratégiai szempontból kiemelt jelentőségű kormányzati, önkormányzati és egyéb partnerek irányába;
- egyetemi stratégiai célok közvetítése a Fenntartó, illetve a Fenntartó által tulajdonolt gazdasági társaságok irányába;
- az Egyetem és a Fenntartó közötti együttműködés stratégiai koordinációja az Egyetem oldaláról, annak érdekében, hogy a fenntartó és a fenntartott intézmény közötti együttműködés minden részletében az Egyetem versenyképességét és az egyetemi célcsoportok javát szolgálja;
- egyetemi vonatkozású kuratóriumi döntések előkészítése az Egyetem oldaláról és egyeztetése a Fenntartó illetékes képviselőivel;
- az Egyetemet érintő fenntartói döntések végrehajtásának közvetítése és koordinációja az Egyetem szervezetén belül;
- az adatvédelemmel és adatkezeléssel kapcsolatos intézményi feladatok ellátása a szervezeti egység vezetője által kijelölt adatvédelmi tisztviselő útján.




