„Amikor Gábor meghalt, lassan tudatosult bennünk, hogy a hallgatóit le kell vizsgáztatni. Láttuk, hogy az asztalára oda van készítve egy paksamétába az összes dolgozat, értékeléssel, jeggyel, mindennel. Rajta egy borítékban a tételsor, felvágva szalagokra. Megrázó élmény volt szembesülni ezzel az alapossággal” – elevenítette fel a szomorú epizódot Kottmayer Tibor, az Építészettörténeti és Városépítési Tanszék oktatója.

„Senki sem számított arra, hogy Gábor ilyen hamar távozhat közülünk. Ő maga sem” – folytatta az oktató, aki évtizedeken keresztül dolgozott együtt az építésszel. „70 éves korában lemondta tisztségei jó részét, például vezető pozícióját a műemlékvédelem nemzetközi szervezeteinél, hogy az oktatásra tudjon koncentrálni. Hogy át tudja adni azt a világszínvonalú és úttörő jelentőségű műemlékvédelmii metodikát, amit ő alakított ki Pápa főépítészeként. Azt tervezte, hogy ír róla egy könyvet. Sajnos ezt már nem tudta befejezni.”

Winkler Gábor portréja. (Fotó: Nagy András)

De mi is ez a metodika?

„Nagyon egyszerű. Mindent, ami régi, alaposan meg kell ismerni, majd az állapotát egy egységes rendszer szerint rögzíteni. Értékvizsgálat és leltár. Csak ezután kezdhetünk el gondolkozni azon, egyeztetve minden érintettel, figyelembe véve a környezetet is, hogy hogyan lehet jól megcsinálni az adott épületet, teret, utcát, városrészt. Amikor rendezési tervet készítettünk Ágfalván, írd és mondd, minden házba bement, minden tulajdonossal beszélgetett, mindenhol vázlatot készített, miközben én az épületeket fényképeztem. Aztán ezeket összefűzte, letisztázta és ezután állt csak neki a tervezésnek” – mondta Kottmayer Tibor.

Winkler Gábor ezt a metodikát próbálta átadni, halála után azonban ez a munka megrekedt. Kéziratként rendelkezésre áll ugyan tíz kötetben egy példatár, de az ebben a formában nem adható ki és nem tanítható. Krähling János írt erről egy összefoglalót, amely megjelent a Kortárs építészettörténet II. kötetében (Emlékkonferencia a 75 éves Winkler Gábor emlékére, 2016 Győr). Ez tehát az egyik „adósság”, amit Gábor maga után hagyott. De volt még egy nagy ígéret is Kottmayer Tibor szerint: egy önéletrajz. Bár ez – formailag – egy memoárként jelent volna meg, valójában egy építészettörténeti korrajz lett volna számos személyes vonatkozással. Ebből végül semmi sem készült el.

Winkler Gábor legfontosabb öröksége, a Pápa útmutató, amely kéziratban őrzi az építész műemlékvédelmi metodikáját. (Fotó: Horváth Márton)

„A memoárt nem tudjuk megírni, mert ami Gábor fejében volt, azt magával vitte. Ellenben a metodikát akár mi is be tudjuk fejezni. Ehhez adalékként elérhető az életmű valamennyi eleme: megíratlan tanulmányok, tervdokumentációk, a cédulaanyag, a fotók… Ez itt az irodában mind megvan, csak nincs címkézve feldolgozva és digitalizálva. Ahhoz, hogy a Winkler életmű teljes legyen, ezeket mind el kell végezni” – jelentette ki Kottmayer Tibor.

A kéziratok és személyes dokumentumok mellett – a család jóváhagyásával – Winkler Gábor több ezer kötetes könyvtára is az egyetemre került, ahol azóta részben megtörtént az állományba vétel, de sajnos nem oldódott meg a méltó elhelyezés. Elsősorban Kottmayer Tibor az, aki szívén viseli az örökség sorsát. Mint mondta, ő eredetileg - végzettsége szerint - muzeológus, ezért is különösen fontos számára a hagyaték megőrzése egy állományban.

„Ezek az anyagok alapvetően három gyűjtőkörbe tartoznak: levéltár, könyvtár, múzeum. Némelyiknek művészeti értéke van, másiknak tudományos értéke, a harmadiknak antikvár értéke, de van olyan is, ami a személyéhez kapcsolódik…” – folytatta az archívum jelenlegi gazdája. „Tekintve, hogy Gábor Pápán, Sopronban és Győrben is komoly nyomott hagyott, mindhárom város múzeuma joggal tarthatna igényt az anyag rájuk tartozó részére. A levéltár átvenné a történeti jelentőségű kéziratos dokumentumokat. A könyvállományt szintúgy oda lehetne adni az egyetemi könyvtárnak, de az a baj, nem mindent vennének át, egyharmada mehetne a zúzdába. Az igazi finomságokat, mint például a könyvek és tanulmányok cédulaanyagát viszont senki sem fogja eltenni, pedig abban rejlik Gábor tudása. Ugyanis ha valami eszébe jutott, felírta egy cédulára és berakta egy könyvbe vagy egy cikk mellé. Így kapcsolta őket össze. Ha szétrobbantjuk az anyagot, mindez összefüggéseit veszti” – figyelmeztetett a szakértő.

Kottmayer Tibor tehát úgy gondolja, a hagyatéknak együtt kell maradnia, több okból is. Egyrészt a Winkler életmű úgy lenne teljes, és értékeit úgy tudnánk kibontani, ha sokéves munkával ezt a hagyatékot a maga teljességében valakik feldolgoznák. (Ez a munka megkezdődött: a terveket M. Fábián Edit katalogizálja, de rendezi és kutatja az anyagot többek között a Modern Győrt működtető Hartmann Gergely is, aki épp doktoriját készíti.) Másrészt, ha mindez az egyetemen maradhatna, pazar lehetőség lenne a hallgatók, doktoranduszok és kutató oktatók számára egyaránt: nyersanyagként szolgálna, valamint afféle bármikor megtekinthető szakmai archívumként kiegészíthetné a tanulmányokat. Túl mindezen a Winkler-hagyaték sajátos karaktert adhatna a győri építész-képzésnek, főként a mester szintű műemlékvédelmi specializációnak, hiszen egy szakmai-emberi példakép gondolkodását rögzíti – ez pedig csak úgy átadható, ha ezt a szerves egészet nem szedjük szét darabjaira.

Sopron historizáló építészetét cédulák formájában őrzi az archívum. (Fotó: Májer Csaba József)

Vegyük sorra a különböző szempontokat, érveket!

„Ha az archívumból csak a fénykép és ábra anyagot négy-öt év alatt feltöltjük rendezetten az Internetre, az legalább akkora jelentőségű lenne, mint a Fortepan. Nem mennyiségében, hanem specialitása miatt” – állította Kottmayer Tibor. „Csak a tanulmányutakon készített fényképekből és rajzokból blogot lehetne csinálni „Egy építész utazásai” címmel.  A hagyaték többi része is forrásként szolgálhat különböző kutatásokhoz, de nem digitalizálható minden! Tehát nem csupán egy digitális archívumot tudnánk működtetni. Aztán a sok-sok tervet, cédulát, fotókat áttekintve akár egy nagyon kompakt könyv is születhetne a Winkler életműről. Mintegy az egész anyag foglalataként” – fejtette ki az oktató, aki hozzátette: „Azt gondolom, ha ezt így szép lassan feldolgozzuk, akkor a több ezer puzzledarabból egyre több kis elem bekerül a helyére, aztán pedig idő kérdése, és összeállhat a teljes kép. Ha ez megvan, akkor gyakorlatilag létrejön egy génbank. Winkler Gábor gondolkodásának teljes és részletes tervdokumentációja” – mondta.

Mivel a feldolgozás kezdeti fázisában jelentős anyagi források nem állnak rendelkezésre, Kottmayer Tibor a munkát önkéntes kutatókkal és a hallgatókkal közösen képzeli el. „Kutatásmódszertan tárgyból adhatom egy hallgatónak azt a feladatot, hogy ezt a 95 diát digitalizálja be, és egy adatbázisban megfelelő címkékkel lássa el. Vagy azt mondom, itt van Sopron várkerületének cédulaanyaga, scanneld be és illeszd az archívum megfelelő helyére. Így a hallgatók által félévről félévre szépen gyarapodhatna a feldolgozott anyag” – fogalmazott.

A képeslapgyűjtemény egy részét édesapjától, a szintén építész Winkler Oszkártól örökölte Winkler Gábor. (Fotó: Májer Csaba József)

Második érvként hangzott el, hogy kutatóknak kincsesbánya lehetne az archívum. Kottmayer Tibor ennek kapcsán megjegyezte, hogy bár ritka, de minden évfolyamban akad egy-két olyan hallgató, akit például Győr, Sopron vagy Pápa historizáló építészete érdekel, számára kiváló lehetőség egy ilyen archívumban csemegézni. Sőt, ha online kereshető lesz majd az Archívum anyagának egy része, elképzelhető, hogy más egyetemekről is jönnének ide kutatók.

Az oktató mindemellett úgy véli, hogy ha itt marad a közelben Winkler Gábor életműve, akkor mindez „étvágygerjesztő” lehet a hallgatók számára.

„Ha valakit rendszeresen beviszek egy kínai étterembe, az lehet, hogy egyszer csak azt mondja, na jó, megkóstolom ezt is, azt is, és előfordulhat, hogy rákap. Ha a hallgató az Archívum helyiségében, ami egyúttal tanuló és könyvtár is, készül a vizsgájára és megunja tanulni a szilárdságtant, lehet azt mondja, megnézem, mik vannak a polcon. Ez fontos inspirációt jelenthetne a mostani generáció számára” – magyarázza az oktató, aki azt vallja, egy olyan diszciplínánál, mint az építészet (ami elvben az örökkévalónak alkot, jegyzi meg) az időtávlatot tapinthatóvá kell tenni – azaz szükség lenne egy olyan műhelyre, ahol a hallgatók a fizikailag megfogható dolgok által  minél szervesebb kapcsolatot tudnak kialakítani a közelmúlt építészeti gyakorlatával. „Fontosnak tartom megmutatni a leendő építészeknek, hogy nézett ki egy terv az ő nagyszüleik idejében. Hogy akinek erre igénye vagy érzékenysége van, tudjon hol csiszolódni” – tette hozzá.

Végül, de nem utolsósorban Kottmayer Tibor szerint egy ilyen imponzáns gyűjtemény, ha feldolgozásra kerül, sajátos karaktert adhat a győri építészképzésnek. Winkler Gábor kéziratai, a műemlékvédelemhez és építészethez kapcsolódó dokumentumai, fényképei, cédulái, könyvei mind-mind ezer szállal kapcsolódnak Győrhöz és a másik két említett városhoz, illetve a műemlékvédelem hazai és nemzetközi szervezeti egységeihez. Ez csak itt van, máshol nincs - és nem lehet - ilyen. „Egy ilyen léptékű intézménynek, mint a Széchenyi István Egyetem, ez egy hatalmas lehetőség, hiszen egy példamutató szakmai és emberi magatartás érzékeltethető ezzel az anyaggal” – hangsúlyozta.

Személyes emlékek is találhatóak az archívumban. Winkler Gábor Győr városától Pro Urbe díjat kapott, ugyanis a belváros rekonstrukciója nagyrészt az ő nevéhez fűződik. (Fotó: Májer Csaba József)

Most már csak azt a kérdést kell tisztázni, hogy akkor mi is lesz a Winkler örökséggel a jövőben. Kottmayer Tibor rögtön fel is vázolt egy lehetséges koncepciót.

„Az egyetemtől azt az ígéretet kaptuk, hogy a kollégiumban biztosítanak számunkra egy társalgót. Ide a hagyaték publikus része kerülne. A tervek szerint lenne itt két számítógép scannerrel, zárt és nyitott tárolószekrények, még személyes bútorok is. Ott kényelmesen tudna tanulni, kutatni egyszerre akár féltucatnyi ember. További előny, hogy előzetes bejelentkezés után (a kollégium nyitvatartásából fakadóan – a szerk.) bármikor hozzá lehet férni az anyaghoz” – mutatta be az oktató az elképzelés lényegét. Ezt a koncepciót Dr. Horváth Balázs dékán támogatásával benyújtották az Egyetem vezetésének is.

Úgy tűnik tehát, Winkler Gábor nemzetközi szintű öröksége méltó helyre kerülhet a kollégiumban. Kottmayer Tibor szerint ez már csak azért is fontos lenne, mert Gábornak nem volt igazi tanítványa, aki az ő gondolatvilágát vitte volna tovább. „Egy csomó ember van, aki a Gábortól tanult meg ezt-azt, főleg műemléki szemléletet… de azzal az alapossággal, amivel ő rendelkezett, nagyon kevesen képesek ezt csinálni. Az archívumon keresztül ugyanakkor bárki megismerhetné az ő jellegzetes munkamódszerét” – fogalmazott.

„Reméljük, hogy szeptember elejére méltó helyére kerülhet a Winkler Gábor Archívum, mint önálló intézmény, melyet az egyetem, a könyvtár és a városi levéltár felügyel, és ahol a jövendő építészei készülhetnek a hivatásuk gyakorlására, és ahol így „taníthatja” tovább őket Winkler Gábor, az egyetemi oktató” – zárta szavait a szakember.

Winkler Gábor egyik korai tusrajza. Háttérben a soproni Tűztorony, elől egy ’50-es évekbeli Plymouth gépkocsi. (Fotó: Horváth Márton)